Takács József emlékére
Takács József barátunk és kollégánk emléke előtt nővére, Takács Zsuzsa versének részleteivel tisztelgünk.
A gyász előérzete Szenvedésre születtünk mi. Szenvedni annyi, mint diadalt aratni. Oh, hány éles vasnak kell rajtunk faragni, míg méltók leszünk, hogy az Ég királya beállítson majdan szobros csarnokába. (Babits idézet az Onkológiai Intézet falán) |
1.
Fölriadtam, mert egy ajtó becsapódott
félelem fogott el, hogy most haltál meg,
és a szél bevágta a nyitva felejtett
ajtót. Vagy szándékosan hagytad volna
nyitva, hogy tudjam távozásod idejét?
Hajnali három óra volt. Két fekete
lepke szárnya súrolta arcomat,
ahogy a lakást körbejártam, két
undorító hírnök. Az egyiket agyon-
ütöttem, szétmorzsolódott a zseb-
kendőmön és a holtsápadt falon.
A másik a szívembe fészkelte be
magát, petéket rak, azokból
kelnek ki a hátralévő napok.
7.
Tizedik napja alszol. Míg bent
jártam nálad, egy szélroham
benyúlt a nyitva hagyott ablakon
és fellökte az állólámpát,
amit tőled kaptam.
Pusztuljon minden, azt akarja.
9.
Ott fekszel értünk a hófehér
teremben, tizenkilencedik napja
fagyoskodsz és verejtékezel értünk,
hogy elmehessünk felesleges dolgaink
után. Ott fekszel, sötét szempillád
verdes, de súlyos szemhéjadat
nem tudja fölemelni, nem ül meg
rajtunk tekinteted, a zöld madár.
13.
Ha érintene bárki, jéggé dermedő
keze leválna rólam azon nyomban.
Holdverte árnyék a fényverte
utcán állok, hogy beengedjenek.
Egy ablakban gyerekfej nagyságú,
fekete muskátlik bólongatnak.
Valaki kinéz a gyászos ablakon: egy
öntözőkanna hullatja rájuk könnyeit.
14.
Egyszer csak megelégeled.
Lesz majd sírás, rettegtem előre,
ha majd az Ég királya beállít téged
szobros csarnokába – és lett.
Süt a kültéri Nap.
Faragó Dániel:
Most először
Tanár Úr emlékére
Itt van az ősz. Szökve-lopva.
Nem szép most még énnekem.
Vergilius itthagyott a
Purgatórium-hegyen.
Most még minden mozdulatlan,
némán őrzi kéznyomod;
épp csak egy kis léghuzat van,
melyet még ajtód hagyott.
Itt van az ősz. Most először.
S még nem érti senki sem:
nincs több nyárhozó erődből,
szemed rajtunk nem pihen.
Most érnek csak utol, késve,
elmúlt őszök és telek;
évgyűrűk arcunkba vésve -
meg sem éreztük Veled.
Itt van az ősz - s zord telünk lesz.
Küzdenünk kell ellene.
Hóba rejtve nem feküdhet
lényed élénk szelleme.
Most jön legkeményebb vizsgád.
Felkészülni nincs időnk,
sírig tart, és nem tanítják
már a nyárhozó erőt.
Itt van az ősz, s egyre-másra
jön majd, át az éveken.
Ha megtanít most a nyárra,
szép lesz egyszer énnekem.
2012. szeptember 29-30.
 |
 |